Türelmetlen vagyok. Ha valamibe belekezdek, látni akarom a végeredményt a lehető leggyorsabb úton. Ez feszültségeket okozott bennem és már nem mindig tudtam ezeket a negatív energiákat jó útra terelni. Ekkor azt gondoltam: változtatok. A változtatás abban állt, hogy amikor a készítés/ alkotás során megéreztem a kényszerűség mummusát, azt, hogy most nem igazán jön a kielégítő megoldás, akkor félretettem egy-két órára, napra, hétre. Az idő pedig jótékonyan nekem kezdett dolgozni, amint a görcsösség megszűnt új felszabadult gondolatok születtek.
Így voltam ezekkel a fonalas gömbökkel is. Egy kosárnyi összekuszálódott fonaldarabot tartogatok már a nyár óta, hogy jó lesz valamire. A fonalas csigáimnál sokszor levágok olyan darabokat, amikből aztán mégsem lesz akkor és ott semmi:-) Aztán csak gyűlnek, gyűlnek... míg ki nem folynak a tartóból. Előszedtem a színes festett hungarocell golyó fenyődíszeket, ha már újrahasznosítás, akkor idén végérvényesen megújítom őket...
Az alap ötlet, hogy vastagon bekenem tapétaragasztóval a golyót és beborítom a kisze-kusza fonalakkal, ez gyorsan jött. Ezután egy spulni cérnát elkezdtem szorosan rátekerni. A ragasztó jól átitatta a fonalat, így amikor megszárad, bombabiztosan golyókat kaptam. Aztán itt megtorpantam... semmi gondolat nem jött... többször a kezembe fogtam, megtapogattam őket, de semmi. Nem volt más, elérkezett a félretevés pillanata és vártam, vártam, vártam... gyakoroltam a türelem erényét:-)
...és pihentek a golyóbisok, egészen ma délelőttig, amikor is egy hirtelen felindulásból bolygót varázsoltam belőlük vagy két tucat nemezgolyó félbevágásával. Kellett rá és kész... nekem kellett!