2014. július 27., vasárnap

Kisnyalkán az élet I.

Hogy is mondhatnám el nektek?
Nyelvi zavaraink lennének. 



Nem ismeritek például a celluxos macska történetét, amikor is Mónika édesapja a macska letört farkát celluxal ragasztotta vissza, mert éppen az akadt a kezébe, mindez stand-up stílusban előadva. Idén nem is volt belőle előadás, valamiért  mégis ez ugrott ki elsőnek kisnyalkai élménydobozomból. Minden évben telipakolom az élménydobozt új kifejezésekkel, személyekkel, történésekkel. Aktuális kedvencem a "babakutya" kifejezés, amit Niától ( ő pedig lánykáitól ) tanultam. És alany is volt hozzá, aki életre hívta az új szót: LUNA. Miért írom nagy betűkkel folyton? Ha nem ma jársz először az oldalamon, akkor nyilván ismered az azonos nevű elismerésért epedező táskakollekciómat. Egy olyan hitrendszer szerint élek, amiben semmi nem véletlen, minden-mindennel összefügg, így aztán, amikor évente visszamegyek a RÉZ-hegy és a KIS-hegy lábánál fekvő majorba és ott egy LUNA nevű babakutya néz rám okos tekintettel, a jó érzés csak fokozódik bennem. Mondtam a lányoknak, ha a kutyus megmarad itt és felnő, akkor évek múltán mindent az ő megjelenéséhez, korához fogunk majd viszonyítani és mérni ( mint mikor a gyerekeink életkorához datáltunk eseményeket ): ... -Tudjátok, mikor a LUNA babakutya volt és körbefosta az épületet minden reggelre! :-)... így anekdotázunk majd róla. Akinek kutyája van, nyilván ezek ismerős dolgok... mi meg nem történik egy babakutyával, hát még egy arisztokrata agárral!? :-) 


Amit legjobban mégis szeretek ebben a helyben, hogy hagyjuk a dolgokat megtörténni, nem megyünk határozott koncepcióval. A spontán ötleteknek tere van. Olyannyira, hogy most már le merem írni, az első három évben ( senki ne vegye magára, mert akkor is minden szuper volt ám ) nem működött a tábor, mert volt program. Amióta nincs, azóta minden ok. Ez van.   Aztán, három év kellett, hogy meg tudjuk fogalmazni az optimális működési feltételeket, ami mindenki jóérzéséhez szükségesek. A legkeményebb dió a hadtáp. Az első három évben egy közeli település csárdájából hoztuk az ebédet, ami az igényszintemet finoman szólva alulról sem súrolta. Miután visszatértem a friss-színes-ízletes étkezési vonalhoz, nehéz lett volna elképzelni, hogy beengedek mégegyszer is a tábor konyhájába alumínium éthordóban ( szó szerint hordó ) szállított lebbencslevest és társait. Két éve, amikor nagyon  csúnyát  és hangosat káromkodtam ( beleremegtek a falak ), a lányok szerintem meg is szeppentek rendesen... feltéve végre az I-re a pontot, ilyen kaja nem lesz többet itt az asztalon. A mostani állapot ( már két éve tart ) átmeneti, mert alapvetően azt hiszem textiles alkotó ember vagyok, gyakorlatilag viszont szakácsnőként üzemelek a tábor életében perpillanat. De már látom az alagút végét, jövőre én leszek a mesebeli okos lány, aki főz is meg nem is. Kiváncsiak vagytok, mi? Colette már megint milyen őrültséget eszelt ki?



Tudom az ember kiváncsi lény, de a titkomat még egy ideig dédelgetem/érlelgetem. Addig is, ha tanácstalanok lennétek, mit főzzetek nyáridőben, közzé tettem az idei  tábori menüsort... kizárólag az ebédet, mert a többire nem emlékszem, sajnos, annyi mindent ettünk. Egybehangzóan a vega töltött paprika a no.1, ha jösztök jövőre,  megkóstolhatjátok! 

2 megjegyzés:

KeDo írta...

<3 :)

Mamka írta...

Olyan nagyon hívogató a beszámoló és a titokzatos képek,amik valahonnan mélyről előhívnak bennem valami jót.....szóval, most úgy érzem,látom,hogy jövőre szeretnék menni.:)
Mindig ebben az időpontban van, mert ez kissé ütközik a festős hetemmel.:(
De majd értekezünk még.:)