2013. március 7., csütörtök

A levél és a zöld levelecske

Kezdjük egy kis nyelvtannal. A levél ugye egy több jelentésű szó, ami egyrészt a fák lombjain lévő zöld növényt jelenti, másrészt pedig a postás által hozott levelet. A jelentésbeli kapcsolat itt még jelen van. De mi a helyzet az elektronikus levéllel, mert manapság magán levelezésben kizárólag ilyet kapok. Jönnek persze papír alapú nem kívánatos levelek a postásunk által, aláírósak, meg ablakosak, az egyiktől kisebb, a másiktól nagyobb görcsbe ugrik átvételkor a gyomrom. De mikor kaptatok utoljára kézzel írott, gyöngy betűkkel megcímzett kedves hangvételű barátit? A képeslapok kora is lejárt, ritka pillanat, ha ilyennel lep meg valaki... és engem meglepett Mónika, akit 2003-ban láttam utoljára, amikor a mennyasszonyi ruháját varrtam. Azóta se, de még csak össze se futottunk sehol, pedig három faluval lakik csak arrébb.  És nem csak több oldalas kézzel írott levéllel lepett meg - ez amolyan kedves ráadás -, hanem csomagot kaptam benne két üveggel, az egyikben házi ketchup, a másikban házi készítésű vega pecsenye zsír volt, a hangsúly a volton van. A fiaim ahogy megérezték az illatát lecsaptak rá.  Mi - a családunk -, éppen akkoriban  vegánkodtunk, amikor Mónikával találkoztunk.  A fiúk ( kettő még akkoriban ) 8 és 5 évesek voltak... és a vega zsíros kenyérért éltek-haltak:-) A levélben megosztotta velem a receptet is, és hamarosan ki fogom próbálni  pálmazsír, vöröshagyma, fokhagyma, bors, pirospaprika, olaj összetevőkből. Mivel két lehetőségem van elérni Mónikát, kézzel írott levélben:-), valamint a blogom által, ezért szeretném itt is megköszönni neki ezt a páratlan meglepetést: 

Köszönöm Mónika!





És ha már levél,  találtam a kertben a tavalyi fűszerkertben friss zöld levelecskét. Főztem  gazdag bablevest, no nem olyan csülkös hagyományos módon ( olyat nem is tudok  ), csak szerény vega változatban, a fűszereket nem spóroltam ki belőle. A végén az apróra vágott friss zölddel hintettem meg, a pirított szotyi ugye alap, kenyér helyett... vannak napok amikor egyáltalán nem hiányzik a kenyér alakú szénhidrát, nem is erőltetem. 












 

Nincsenek megjegyzések: