2012. március 11., vasárnap

Tulipán táskák készültek

Tegnap, az első idei Textiles Alkotónapon tulipán táskák születtek. A lányoknak megengedett, sőt kötelező eltérni a mintadarabtól, így Kriszta remek ötlete alapján felvetődött a bőr fül helyettesítésére a kitömött hengeres fül lehetősége. Szerencsére rendelkeztem már tapasztalattal a készítés terén,  de még ennek ellenére is jó sok tanulópénzt fizettünk a  cuki kis hurka fülekért:-) És nem győzőm hangsúlyozni, hogy ezeknek  a munka közbeni közösen kigondolt, majd egymás kárán megtanult:-) dolgoknak  mindannyian nagyon tudunk  örülni, ahogy a lányok mondták, nem otthon egyedül kell a felmerülő kérdéseket megoldani, hanem együtt keressük az optimális és megvalósítható megoldást. Mi a jó még ezekben az intenzív varrós együttlétekben? Háááát, például a részvevőknek már van egy tulipán táskája:-) Tartsatok velünk a következő TEXTILES ALKOTÓNAPRA, aminek a témája a farmer zsebek. Hamarosan láthattok  csábító képeket a blogomban, addig a naptárban már érdemes az időpontot előre beikszelni: 2012. április 14. szombat, 10.00-17.00 óra.






Sok szeretettel várom a jelentkezésetek a következőre,
     ludvig.nicolette@gmail.com címre



7 megjegyzés:

Szemkép írta...

Nagyon ügyesek vagytok! Bizony így van - amellett, hogy a közös kísérletek sokkal lelkesítőek, sokkal nagyobb eséllyel váratlan megoldások születnek.

Legközelebb jövök drukkolni!

Főkolomp írta...

Jegyeztem az időpontot!

Abile írta...

A közös varrások hangulata mindig nagyon jó és az már csak némi plusz, hogy alkotunk is valamit közben! :o) Sajnálom, hogy ilyen messze vagytok...

böpörö írta...

Tanúsíthatom, hogy most is nagyon jó volt a hangulat:)
És jelentem, elkészültem a Bimbóval, tényleg már csak másfél óra kellett volna... de lett egy kedvenc táskám:)
Köszönet érte újra!

Colette írta...

Réka, küldjél már róla egy képet, légyszi!:-)

Colette írta...

Abile,

ha szervezel 10 embert,
én elmegyek:-)

Colette írta...

Gyertek csak lányok, a következő is táska lesz... meg hátizsák.