2012. január 4., szerda

Átkötés

Ha nagyon őszinte akarok lenni, igazából teljesen mindegy, hogy régi ÉV avagy új ÉV... átkötöttem magam egyikből a másikba nem eresztettem én el a fonalam, csak néhány korty pezsgő erejéig:-) Ebben a fonalba fogok kapaszkodni, ha meginognék év közbe és elfelejteném, hogy minden ami történik, az nem hiábavaló, a rossz dolgok éppen úgy, mint a jók... de a jó és rossz cimkék is pusztán szemlélet kérdése.

Megint kötök, újra... vagy már nagyon rég. Eddig inkább csak fejben, de most átugrottam egy technikai akadályt, és tudom a sima és fordított szemeket kezelni, bárhogy is állnak a tűn. Olyan ez, mint mikor a teniszben a labdát tenyeresen kívül fonákkal is vissza tudod ütni. Innen kezdve azt is mondhatom, hogy megtanultam kötni, úgy igazán, értő módon... a többi már csak ujjgyakorlat kérdése. Aktív pihenésként végignéztem AHAMA kötősulijának idevonatkozó leckéit és hurrá nem csak nézem, értem is:-)

Mindezért örök hálám ADRIEN-nek, akivel még a múlt év nyarán együtt vásároztunk a Győrkőcfesztiválon, ahol bevezetett engem ebbe a tenyeres-fonák fonalmisztikába:-) 

Aki most értetlenül olvassa a soraim, mert neki csak egy féle képen tudnak állni a sima és fordított szemek a kötőtűn, az nagyon örüljön magának, mert nekem ennek a kettős tudásnak a megfejtése röpke két évembe került. Ha van olyan köztetek, aki viszont  a kétféle kötési mód  egyikében  vesztegel, az keresse a velem való szorosabb találkozást, mert nagyon okosnak érzem magam és szívesen segítek a megvilágosodásban:-)



Akkor a szószaporítás után egy kis szemszaporítás... íme a vállmelegítő, amit képes voltam zárt karikába/csőbe elkészíteni :-))) Békebeli TOMI fonal, ami éppen nem mondható finom tapintású, pihe-puha szálnak, de ugye abból főzünk, amink van. Feljavítottam egy kis catania fonallal, ezt tudom javasolni bármikor, ha egy fonalnak az előnytelen színén vagy tulajdonságán szeretnétek változtatni. Baromi nagyképű lennék, ha azt írnám, hogy a 8-as tű választása tudatos volt, így inkább megírom a valóságot, hogy 2.5-5.5-ig minden féle tű birtokában vagyok, ezen kívül egyelőre egyetlen méretem van, ez pedig az előbb említett 8-as. Így történt, hogy a kezdő patent mintát sem tudtam egy fél v. egész számmal kisebb tűre kezdeni, - ahogy ez a nagykönyvben meg van írva -. A keletkezett hátrány ellensúlyozására fűztem bele a zsinórt, hogy ne tudjon megnyúlni:-) A forma kialakításánál a rövidített sorokat is bevetettem és hurkolt fodrokkal szegélyeztem. 


Nem zúdítom rátok a többit, szép lassan jövök a többi képpel, jó? :-)

7 megjegyzés:

Szilvi írta...

Gratulálok, úgy látom sikeresen alkalmaztad a fél kötősuli anyagát egyben.Az ismert dolgok másik fajta megközelítésben című dologban profi vagy. Az abból főzünk amink van projektet abszolút támogatom,használjuk el a készleteinket mielőtt újért mennénk. Ennek szellemében jó munkát Neked és magunknak is ebben az évben!

Ildifolt írta...

Colette, jó volt olvasni, hogy hasonlóan gondolkodunk a használjuk fel készleteinket projektről. Nagyon jól alkalmaztad a kötéssel kapcsolatos tudományodat a vállmelegítőn, csinos lett. Komolyan kedvet kaptam én is, hogy rohanjak kötni, de sajna valami begyulladt a vállamban, így csak gyönyörködve nézem a munkáitokat. Majd ha meggyógyult, behozom a lemaradásom.

Krizantám írta...

Éljenek a kötemények (ja és a horgolmányok)!
Na meg a szilveszteri átkötések...
Én is így voltam vele és milyen jól esett kötni...;-)

(Azt tudod ugye, hogy Te fertőztél meg még Nyalkán? Már előtte is vágytam rá, de a lelkesedésed annyira magával ragadott, hogy utána Győrben a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a szembejövő jó árú fonalakat megveszem...Életemben először!)
Csókollak!
És csini lett a poncsód!

kriszti... írta...

hű... nekem nagyon tetszik
pedig sosem vágytam ilyesmi holmira
s most mégis :)

patonaifabian írta...

Nos egy ovis kori emlékem jutott eszembe, mikor jégkirálynőnek öltöztem(ttek) és ez a vállmelegítő ezt juttatta eszembe. Hogy a kötés nekem magas az nem érdekel, de jó volt olvasni az értés szikráit! :O)

florentine írta...

Nagyon szép lett a vállmelegítő!

Hat napja tanulok kötni, és sejtem, hogy miről beszélsz:-) Tegnap vagy sikerül... alapon bevetettem, és bejött, azért meglepett, szóval a vakszerencse még köt velem, de alakul...

Colette írta...

Így legyen Szilvi, köszönöm!

Compot mielőbbi gyógyulást, mert a küszöbön egy kötős játék!:-)

Kriszta, ez megtisztelő, hogy az alaptudásommal megfertőztelek:-)
A lelkesedésem szokott inkább hatékonykodni, tudod:-)

Kriszti, azt nem állítom, hogy éppen az én stílusom, de ilyen akart lenni:-)

Reni, találó a jégkiránynő... ez lesz a neve, Te pedig a keresztanya, jó?

Florentine, a horgolás után menni fog, csak bíztatni tudlak!