Kékfestő péntek, izgalmas utazás vissza az időbe, egy 1700-as évek végén berendezett kékfestő műhelybe, ami ma már múzeumként várja látogatóit Pápán. Aki járt már az ódon , toscanai hangulatot idéző küpaszobában (festőmedencék szobája), az ott elé táruló látvány megerősíti az érzést: az időutazás valódi. A falakon kialakult festék és rozsda foltok helyenként festmény illúzióját keltik. A múlt egészen különleges fény, szín és textúra halmazként jelenik meg a látogató előtt. Honnan ered a tiszta fehér és a nyugalmat árasztó kék párosának textilen megjelenő össztánca? Mi is ez a páratlan, kihalófélben lévő technika?
"A kékfestő anyag mintázása a több ezer éves batikolásból ered. A festésre szánt fehér pamut- vagy lenvászonra először - mintafával, nyomódúccal - egy viaszos védőréteget nyomtak, amit nem fogott meg a kék festék, és ezért ott fehéren, vagyis festetlen maradt a minta. (A védőréteg összetétele a mesterek féltve őrzött kincse volt. Receptjét titkosírással jegyezték fel, az unokák pedig csak hosszas fejtörés során találták meg a megoldást.) Mikor a védőréteg megszáradt, már jöhetett is az összetéveszthetetlen színű kék festék a festőfürdőben. Az indigót vasgálic és mész segítségével redukálják, és a megfelelő sűrűségben töltik bele a festőkádakba (küpákba), ahol belemerítik az anyagot. Áztatják, majd szellőztetik. Az eddig zöld színű indigó a levegő hatására oxidálódik és megkékül. A kelme végleges színét az határozza meg, mennyiszer mártották-levegőztették az anyagot."
Európa egyetlen kékfestő múzeuma a Szászországból hazánkba települt Kluge -család által 1786-ban alapított régi műhelyben található. Rövid történeti áttekintést olvashatunk hazai működéséről:
"A XVIII. század második felében a hazánktól nyugatra eső területeken a textiliparban és a festőmesterségben munkaerő-felesleg képződött. Ezért az egyéni vándorutak és a családi áttelepülések egyaránt növelték a magyarországi kékfestőmesterek számát. Így kerültek Magyarországra a Kluge család ősei a szászországi Sorauból. Johann Friedrich Kluge Sárváron telepedett meg, majd 1777-ben a pozsonyi Főcéhbe kérte felvételét. Családos ember volt, fia, Carl Friedrich Kluge vándorútjáról hazatérve, 1783-ban önálló műhelyt alapított Sárváron, majd 1786-ban családjával áttelepült Pápára, és létrehozta a ma múzeumként is látható műhelyét, ahol az idők folyamán a kézi technikától a kis gyár szintjéig emelkedett műhely szerszámai, termékei és gépei eredeti állapotukban láthatók. A volt tulajdonos Kluge család hét generáción keresztül vitte az üzemet, mely 1956-ban zárta be kapuját, hogy 1962-ben - immár a nagyközönség előtt - újra kinyissa."
A múzeum relikviái után a délután hús-vér kékfestős élményt tartogatott számunkra. Ízelítőt kaphattunk a kelmefestés mindennapjaiból, ahogy ezt Tóth Ildikó és Gerencsér Zsolt teszi a Győri Kékfestő Műhelyben, átemelve a hagyományt a modern mindennapokba.
A kékfestő pénteken mesteremet Dolányi Annát kísértem, a győri műhely látogatása pedig vendége: Naomi Ichikawa a japán "Patchwork tsushin" újság főszerkesztője részére szerveződött. Az eseményt megörökítő képek itt láthatók.
A nagy kékség inspiratív módon hatott rám, gyorsan elő is kerestem az archívumból három évvel ezelőtti kékfestő anyagokat átlényegítő táskám képét és tervezem a folytatást... legyen folytatás?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése