Kísérleti konyha zajlik, van egy irány ami nagyon izgat a színes és ízes tészták, pizza tészták... tudjátok minden ami színes és kerek. Bevallom magam is szeretem őket, lemondani róluk nagyobb fájdalom lenne mint ahogy kávéról, cukorról, édességekről lemondtam játszi könnyedséggel és ha a rendszeres mozgás útját el nem hagyom ( most rajta vagyok nagyon ), akkor meg is ehetem őket, és a családom sem fog otthonról elkergetni éheztetés vádjával;-) Keresem azokat a találkozási pontokat, ahol az ízlésem és a négy fiú ízlése összeér, és bizony ez mindenképpen valahol a tésztafélék családjában keresendő. A sokat emlegetett krumplistésztát, azt nem szeretném többé a tányérunkon látni, nálam az ehhez hasonlatos kombinációk a főbűnös kategóriába sorolandók. A pizzával viszont terveim vannak, és kezd alakulni egy egészen szimpatikus vonal ( pár próbálkozáson túl vagyok ), amikor nem a klasszikus feltétek kerülnek az alapra, és nem is a szokványos elrendezésben. A pizza tésztán igazából eddig nem sokat változtattam, ahogy a nagy könyvben meg van írva, úgy gyúrtam rutin szerűen legfeljebb a lisztet cseréltem ki teljes kiőrlésű tönköly lisztre, olykor az apró lépések is díjazandók. Tudom, hogy sokaknak sajt nélkül a pizza, az már nem is nevezhető talán annak, de maradnék ennél a populáris elnevezésnél, még ha a sajtot le is hagyom róla, mert a családom figyelmét ilyen kegyes hazugságokkal el lehet terelni és ha azt mondom nekik, hogy pizza lesz, akkor bármilyen formában tálalom, mindenki örül, legfeljebb kicsit furcsa ábrázatot vág elsőre.
Tehát színes tészta. Elsőnek a pirosat próbáltam cékla levével , itt leginkább a színre gyúrtam és az ízen nem változtattam, maradt a kömény, só, bazsalikom, oregáno elegye. Lévén Valentin -nap közelgett, apró szív alakú szendvicsek lettek belőle, a pír pedig mindenkit elkápráztatott. A kisfiam használja mindenre ezt a kifejezést: "-Anya ez káprázatos lett!" Megdicséri, még azt is, amit meg sem kóstol. Igazi gavallér Mihály vére van, rászolgál a nevére;-) Édes, nem?
Miért is ne akkor jött rám az újabb színezés, amikor totális kongó ürességet találtam a hűtőben ( gyakori így péntek délutánra ). Azért a fagyasztóban volt még sok petrezselyem, milyen unalmas, mondhatod rá. Életem legjobb petrezselyem pestója lett belőle. Sajtot kihagytam, de sajnálom, hogy nem olvastam el előbb ezt a receptet, a dióval jól hangzik a zöld levél. Az egyik tésztába ezt gyúrtam, maradt az olaszos fűszerezés...
Volt kis tálkányi maradék a kedvenc pritaminpaprikás krémből, egy másik adag tésztát ezzel dagasztottam be, őt magyaros jelzővel illettem, és biztató lazacos színe lett. Ezzel sem volt senkinek gondja.
A harmadik, a szívemnek kedves indiai kömény-kurkuma-koriander íz- és színvilág, egy csodálatos meleg sárga tónus, ezt tudom az otthoniakkal legkevésbé megetetni.
Most a tésztákból nem pizzát sütöttem (de lesz ezirányú folytatás ), eszembe jutott egy trükkös fordulat, hogyan szoktassam őket az új ízekhez, fonatokkal leptem meg őket, kivettem kezükből a választás lehetőségét. Eszi vagy nem eszi? Más kérdés nem maradt;-) Így aztán tolták befelé az olasz, magyar, indiai összefonódást...
