...lett Misi. Következetesnek nem vagyok mondható, mert három gyerekből az első hétévesen, a második hatévesen, a harmadik ismét hétévesen került a padok közé. Mindvégig azt vallottam, hogy a gyerek hétévesen érik meg az iskolára, és itt elsősorban nem az eszére gondolok. Misi matek tudása nagyjából egy második év véginek megfelelő, de érzelmileg most érzem iskola érettnek. És arról általában senki nem beszél, hogy az anyának is fel kell nőni a feladathoz, negyvenhárom évesen, harmadik gyerekkel nekem ez nem volt könnyű. Most úgy érzem reggel mindketten szorongás mentesen indulunk és ez már fél siker, a másik felét odabízom a tanítókra, nem tehetünk többet, a ma sokak által és sokat szapult változó iskolai rendszerben, mint bízni. Nekem egy évvel ezelőtt voltak olyan gondolataim, hogy Misi nem fog iskolába járni, szerencsére elmúlt, mint ahogy minden szélsőséget hozza, majd viszi a szél az életemből. Rátaláltunk egy nagy múltú, családias iskolára, ahol az énektanár nénit az első zeneovi foglalkozás után mindketten szívünkbe zártuk. Mert ebben az iskolába úgy kerültünk, hogy egy évvel ezelőtt heti egyszer zenei foglalkozásokra jártunk, majd félévkor meghallgatás során dőlt el, hogy kik fognak szeptembertől az első osztályban kezdeni. Gyakorlatilag a gyerekek a tanítójukkal egyetemben mind ismerték már egymást, leírhatatlan könnyebbség volt ez nekünk szülőknek.
Szerencsére az első évnek a felszerelése nem rakott ránk túl nagy anyagi terhet. A tankönyveket ingyen kaptuk, az önkormányzat ceruzákkal, színesekkel és füzetekkel toldotta meg. Bátyáitól két teljesen épnek mondható iskolatáska is akadt, egyedül tolltartót nem találtam a szájízemnek megfelelőt, így aztán megvarrtam, ahogy a nagyoknak is annak idején.
