2010. december 6., hétfő

Van itt valami...

Magyar embernek megszületni, élni, dolgozni felemelő érzés.
Büszke vagyok rá!
És magyar emberek között élni?
Hmmm?

Nem kívül, magamban keresem az ellentmondás okát.

Milyen is a magyar ember?

13 megjegyzés:

batorba írta...

Szia! Olvaslak folyamatosan, csak nem mindig van idő kommentelni. Úgy gondolom nem mindig magában kell keresni az embernek a hibát....és most úgy gondoltam itt "hagyok" neked egy viccet a bejegyzésedre reagálásképpen.Nem mindig tartom igaznak, de sok esetben igen...

Lucifer ellenőrző körúton van.
Az első teremben egy nagy üst, tele emberrel. Előtte egy tábla: "Kimászni TILOS!" Őrök sehol.
Kik ezek? - kérdezi egy ördögét.
- Németek. Nagyon fegyelmezettek. Ott a tábla, nem jönnek ki.
A második teremben nagy üst, majdnem tele emberekkel. Tábla nincs, rengeteg fegyveres őr, kergetik a szökevényeket.
- Kik ezek?
- Oroszok. Roppant fegyelmezetlenek. Több az őr, mint ők, így is majdnem mindig kimásznak.
Harmadik terem, nagy üst tele emberekkel. Se tábla se őr.
- Hogy-hogy nem vigyáztok rájuk, kik ezek?
- Magyarok. Nem kell rájuk vigyázni. Ha valamelyik ki akar mászni, a többi azonnal visszahúzza..

aarkus írta...

Gondolom azért, mert büszke a magyarság múltjának nemzeti romantikus képe miatt vagy (most ne firtassuk, hogy az mennyire objektív kép), élni meg a jelenben kell, együtt, ami se nem igazán jó értelemben vett nemzeti, se nem romantikus.

Kisnyul írta...

Pesszimista és elégedetlen. :(

Az elégedetlenséget vállalom, de a pesszimizmusom már kezd múlni, főleg, ha ilyen emberekkel ismerkedem meg, még ha virtuálisan is mint Te Colette. :)

Mici írta...

Batorba vicce nagyon szépen tükrözi a szomorú nagy magyar igazságot. Én nem merem, akkor más se merje, nehogy má' neki sikerüljön, oszt a végén még jobb is legyen. Nulla együttműködés, nulla együttérzés, nulla támogatás, viszont fúrás, áskálódás ezerrel. Szomorú, hogy árvizek, katasztrófák szükségeltetnek ahhoz, hogy észrevegyük a másik nyomorát.

Creaholic írta...

A vicc nagyon tetszett.
Nem akarom másra kenni, de az már sejtet valamit, ha az ember lányának egy év munka és elért siker után új blogot kell nyitnia ahhoz, hogy nyugta legyen, és hogy csak azért, mert igazat mond, vagy mert tartozik egy (keresztény) közösséghez elkezdik mocskolni, tönkre tenni azt a sok energia és erőbefektetés által létrehozott, amúgy addig csak örömöt adó blogját. Na, ezt nem szeretem, hogy nincs igazság látásunk/valós én-önképünk... Mindig a másik a hibás. Van, amikor igen, de van olyan is, amikor ÉN.
Nagyon szeretem a blogodat, mert bár te is igazat mondasz és biztos ezért van, aki be is töri a fejed, de te szépen haladsz előre, nem kell csalatkoznom soha, vagy ha egyszer-egyszer meg is döbbented (döbbentetted) az embereket, akkor is előbb-utóbb kiderül, hogy mi volt a célod. Na de ez sem úgy, hogy "de én nem úgy gondoltam ám, hanem..." hanem egyszerűen érezni a tényt: igazságot és szeretetet adsz... jó lenne szimplán ilyen egyszerű magyarnak lenni és nem csak irigykedni a szomszéd fűjére, ami ugye mindig zöldebb...
A szüleim azt nevelték belém, mint ősi magyar nemesi család sarjába, hogy magyarnak lenni: becsület, szeretet, tisztelet, Isten hit és munka.

Kékmadár írta...

Olyan összetett a téma,hogy erről inkább egy szép este egy-két üveg jó magyar bor mellett kellene beszélgetni. Mert amennyire különbözőek a boraink a tájegységek szerint, annyira markáns is mind - és ilyen markáns nép vagyunk, szerintem és nagyon színesek is. És nehéz sorsú nép is vagyunk, ez is meglátszik rajtunk, én még sem látom olyen sötéten a magyarságot: nagyon sok jó példát is látok, sok szeretet teli embert, kisközösségeket akik tesznek egymásért, másokért, nem csak katasztrófák idején. Rosszindulatú emberek sajnos mindenhol élnek, még a világ szerencsésebb részein is, ahol kevesebb küzdelem és nehézség árán is életben lehet maradni. Én nagyon hiszek abban, amit Böjte Csaba szokott mondani, hogy ki kell szeretnünk egymásból a jót. Ha nem a hibát keressük másokban és magunkban, hanem a jót, más lesz a világ. Ez persze, olykor őrült nehéz...

Barbi írta...

Ó, én is gyakran tapasztalom a más emberekből áradó pesszimizmus lehúzó erejét. Nem is értem az ilyen embereket, mert én egyszerűen nem tudok pesszimistán gondolkodni, a legnehezebb helyzetben sem. Sajnos ezek az emberek, saját és mások sorsának is rontói. Egyszer olvastam: "energiavámpírok". Én hiszek a Jóistenben, és ez sok-sok erőt ad.

Színia írta...

Addig én is úgy gondoltam, hogy vacak helyen vagyok itt Magyarországon, míg néhány évet el nem töltöttem külföldön. Az első Karácsony Németországban rádöbbentett, hogy milyen jó is itthon...
Nem is szólva az olaszországi Karácsonyról. :-(
Szóval "rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül. :-)

Rita írta...

Én azt hiszem, változunk. Legalábbis, ahogy én érek, úgy érzem árnyalatról árnyalatra egyre szerethetőbbnek, elfogadhatóbbnak a világot, az embereket magam körül. Szóval én úgy gondolom, hogy a magyar ember is elsősorban ember: eredendően jó, de szépre és csúnyára egyaránt nevelhető. Mindegyikünk mögött ott a saját történetünk. Ezzel együtt tartoznunk kell valahova, ezért remélem, ha a társadalmunk kidolgozza végre magából az évtizedeken át lerakódott frusztrációkat, akkor még talán erőt is tudunk meríteni a közösen megoldott problémákból.

Tímel írta...

Most ide születtem.Okkal.Ennek semmi köze a magyar "mentalitáshoz" vagy az emberekhez.Energetika és spiritualizmus az amiért jöttem. Innen fog indulni az új világ szellemisége.
Szeretem a nyelvet, a tájat, a klímát, a sok kincset ami itt van. Szeretem az embereket egyenként. Tömegben,mint ország nem. Az ország a múltban él. Agonizálás és sopánkodás lehúz és megkötöz,még a himnusz is ezt veri belénk. Verné ha tudná,jobb eseteben:)
A lelkem nem itt lakik. Csak a testem. A magyar sávom is hiányzik.

Létezik egy jelenség, az a neve: magyar sáv. Ez szív tájékon egy jó 20-30 cm széles sáv,szépen látszik az aurában. Csak annál van, aki Magyarország területére születik. Ez okozza a magyar ember különösen erőteljes honvágyát is:)

Colette írta...

Köszönöm az értékes gondolataitokat... az őszinte hozzászólásokat... sokat jelent nekem.

Barbi írta...

Kiegészítés az előző megjegyzésemhez: ezek ellenére én sem mennék máshová, még a lakóhelyemről sem, pedig ez még a magyarabbnál is magyarabb. :D Próbálok maximálisan pozitív lenni a sok negatívum között, hátha ragadós! :D

Ida13 írta...

Sok gondolat fogalmazódott meg bennem ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Új statisztikai adatok az öngyilkosságról, gyermekvállalási kedv kimagaslóan jó volta külföldi környezetben is (hogy nem születnek meg a kedv ellenére már más téma). Spektrumon látott műsorban más országokban kiadott történelmi atlaszon évszázadokik sehol Magyarország.(mégis itt vagyunk!)Nyelvünk különlegessége.Gazdag vízkészlet, gyönyörű táj.Megdöbbentő kreativitás....

Kíváncsi lennék a TE válaszodra.