Burjánzás

Szivárvány

Kisnyalkán az élet I.

Hogy is mondhatnám el nektek?

Nyelvi zavaraink lennének. 

Nem ismeritek például a celluxos macska történetét, amikor is Mónika édesapja a macska letört farkát celluxal ragasztotta vissza, mert éppen az akadt a kezébe, mindez stand-up stílusban előadva. Idén nem is volt belőle előadás, valamiért  mégis ez ugrott ki elsőnek kisnyalkai élménydobozomból. Minden évben telipakolom az élménydobozt új kifejezésekkel, személyekkel, történésekkel. Aktuális kedvencem a "babakutya" kifejezés, amit Niától ( ő pedig lánykáitól ) tanultam. És alany is volt hozzá, aki életre hívta az új szót: LUNA. Miért írom nagy betűkkel folyton? Ha nem ma jársz először az oldalamon, akkor nyilván ismered az azonos nevű elismerésért epedező táskakollekciómat. Egy olyan hitrendszer szerint élek, amiben semmi nem véletlen, minden-mindennel összefügg, így aztán, amikor évente visszamegyek a RÉZ-hegy és a KIS-hegy lábánál fekvő majorba és ott egy LUNA nevű babakutya néz rám okos tekintettel, a jó érzés csak fokozódik bennem. Mondtam a lányoknak, ha a kutyus megmarad itt és felnő, akkor évek múltán mindent az ő megjelenéséhez, korához fogunk majd viszonyítani és mérni ( mint mikor a gyerekeink életkorához datáltunk eseményeket ): ... -Tudjátok, mikor a LUNA babakutya volt és körbefosta az épületet minden reggelre! :-)... így anekdotázunk majd róla. Akinek kutyája van, nyilván ezek ismerős dolgok... mi meg nem történik egy babakutyával, hát még egy arisztokrata agárral!? :-) 

Amit legjobban mégis szeretek ebben a helyben, hogy hagyjuk a dolgokat megtörténni, nem megyünk határozott koncepcióval. A spontán ötleteknek tere van. Olyannyira, hogy most már le merem írni, az első három évben ( senki ne vegye magára, mert akkor is minden szuper volt ám ) nem működött a tábor, mert volt program. Amióta nincs, azóta minden ok. Ez van.   Aztán, három év kellett, hogy meg tudjuk fogalmazni az optimális működési feltételeket, ami mindenki jóérzéséhez szükségesek. A legkeményebb dió a hadtáp. Az első három évben egy közeli település csárdájából hoztuk az ebédet, ami az igényszintemet finoman szólva alulról sem súrolta. Miután visszatértem a friss-színes-ízletes étkezési vonalhoz, nehéz lett volna elképzelni, hogy beengedek mégegyszer is a tábor konyhájába alumínium éthordóban ( szó szerint hordó ) szállított lebbencslevest és társait. Két éve, amikor nagyon  csúnyát  és hangosat káromkodtam ( beleremegtek a falak ), a lányok szerintem meg is szeppentek rendesen... feltéve végre az I-re a pontot, ilyen kaja nem lesz többet itt az asztalon. A mostani állapot ( már két éve tart ) átmeneti, mert alapvetően azt hiszem textiles alkotó ember vagyok, gyakorlatilag viszont szakácsnőként üzemelek a tábor életében perpillanat. De már látom az alagút végét, jövőre én leszek a mesebeli okos lány, aki főz is meg nem is. Kiváncsiak vagytok, mi? Colette már megint milyen őrültséget eszelt ki?

Tudom az ember kiváncsi lény, de a titkomat még egy ideig dédelgetem/érlelgetem. Addig is, ha tanácstalanok lennétek, mit főzzetek nyáridőben, közzé tettem az idei  tábori menüsort... kizárólag az ebédet, mert a többire nem emlékszem, sajnos, annyi mindent ettünk. Egybehangzóan a vega töltött paprika a no.1, ha jösztök jövőre,  megkóstolhatjátok! 

Kisnyalka ötödször ( bevezető )

Írnék róla szívesen, nagyon sokat írnék ( de érdekes lehet ez valakinek? ). Könyvet is írnék, arról milyen Kisnyalkán az alkotótábor, az élet. Hogyan sűrűsödik be az idő és a cselekvés. Sosem értem mikor hazajövök, hogy fér bele annyi élmény egy hétbe? Idehaza lényegesen lassabbak a napok, nehézkesebbek, rutinszerűek a cselekvések, legalábbis a nagy részük. Szerettem volna úgy elmenni  ( végre ötödik alkalommal ), hogy az idehazából ne vigyek magammal semmit.  Ez a része nem sikerült maradéktalanul, de összességében egy tartalmas, feltöltő  hét batyujával érkeztem vissza. Úgy tartják,  a hazafelé út mindig rövidebb. Sok helyen jártam a világban, valóban minden alkalommal igazolódni látszott ennek igazsága. Van azonban egy hely, ahol még a nagy igazságok is megdőlnek. Kisnyalka-major. ( Látlak benneteket csajok, hogy hevesen bólogattok ;- ) Egy hétig tartott hazaérkezni, pedig minden belefért egyszerre az autóba. 

fotó: Szegedi Annamari

Történt idén,  kétszer érkeztem meg Kisnyalkára. Annyi csomag képződött a hadtáp felvállalásával, hogy kétszer kellett fordulnom. Mivel sok kedvet nem éreztem egy hétfő kora reggeli indulás, majd megérkezés utáni újból  hazaindulásnak  a második dobozhegyért, ezért már vasárnap este kivittem a heti élelmiszer csomag felét + konyhai eszközeimet. Bekanyarodva a földes útra,  a  keresztnél összefutottam M.-vel, éppen egy lovasrendezvényről érkezett haza. Hamarosan kiderült, új családtaggal bővültek a  háziak, 16 hetes agár "babakutya" személyében, akit LUNA-nak kereszteltek. A cica család is nagy figyelemmel kísérte kipakolásomat. Körbejártam a házat, a birtokot, szemrevételeztem a felújításokat, összességében egy  órát szívtam a major feltöltő levegőjét, majd visszaindulva az autóval a földes úton egy kidőlt fa keresztezte az utamat. Mikor került ez ide? Egy órája még nem volt kidőlve? Közben nem fújt szél, nem volt vihar, igaz fekete felhők jöttek-mentek az égen! M. otthonléte szabadított ki nyalkai fogságomból, hozta a láncfűrészt és összeaprította a kicsinek éppen nem mondható fát az út közepéről. Mindeközben a szomszédos Kis-hegy lankásai mögül ránk mosolygott egy dupla szivárvány. Egy cseppet sem lettem volna bánatos, ha nem jön a szabadító erő...

 LUNA 

fotó: Kustra Erika

V. Kisnyalkai Alkotótábor

A keresztnél balra, végig a napraforgótábla mellett... ott túl a térképen, ahol egyszer csak kinyílik a tér, megáll az idő, és mintha egy másik bolygón landoltál volna... folyt.

2014. július 14-20-ig csatlakozhatsz nyitott szívű szabad alkotó közösségünkhöz. Nincs előre eltervezett program, ez vált be a legjobban... jelenlét van és együttlét!
Ha idén nem szeretnél az élményről lemaradni, akkor ludvig.nicolette@gmail.com címen levelezhetünk a részletekről.

Négyszögletű Kerek Erdő ...  hangulatbonbon a praktikusság jegyében.

Tulipánkert

...ez népszerűbb lesz mint a répa ;-)

JÁTÉK A JÁTÉKBAN, mert szeretjük ha valami kacskaringós, ugye? 

JÁTÉK: Aki szeretné megnyerni egy megunt ruhadarabjának átlényegítését, annak nincs más dolga, mint a ruhásszekrényből kitúrt gönc fotóját elküldeni a colette.color@gmail.com címre mellé esetleg pár sorban leírva, hogy mit látna rajta szívesen ( színek, motívum, saját elképzelés stb.)

...A JÁTÉKBAN: Aki megosztja ennek a tavaszi mókának a fotóját, azok között a képen látható táska kerül kisorsolásra

JÁTÉKOK HATÁRIDEJE: 2014. március 23. vasárnap éjfél. Sorsolás március 24. hétfő délelőtti órák és hogy az e-mail címekkel nem élek vissza, bla-bla-bla ez meg evidens!

Akinek nincs facebook elérhetősége, azok számára egy fél játékot tudok felajánlani, amiben sok szeretettel várom a fotókat az átlényegítéshez. 

Turbolya szerelem dúl, de a kérdésre, melyik a kedvenc zöldségem, változatlan a válasz: SÁRGARÉPA! Hogy a színe vagy a formája vonz jobban, vagy az, hogy a földben, sötét körülmények között fejleszti magát teljessé, nem tudom, de lassan már nem is számít... egyre kevésbé agyalok dolgokon, helyette inkább főzök egy színeset :-)
A minap hirtelen felindulásból gondoltam egyet és a napron sarkába, mint ahogy óvodai jelekkel látjuk el  a gyermek cuccait, vagy régi anyáink hímeztek monogrammot textiljeikbe, no valami ilyesmi sugallatra répásítottam a konyhai rongyot.

Miért is írom ezt a posztot répáról, turbolyáról...megvan!!! Holnap turbolyás répaleves lesz a menü, ilyen még nem volt, de most lesz. Addig pedig egyetek gombócot, sokat..., ne csak én hízzak!:-) Receptet megtaláljátok a Zöld Múzsánál, ha a gombócra kattintotok! ;-)

elérhetők ITT

Tavaszi szél...

...liliputit áraszt...virágom, viiráááágom:-)

Ébredés...

A hó alól is...

Hisztek a csodákban? És a feltámadásban?

Decemberben eltemettem a canon power shot-ot, megbuggyant szegény ( a képek elkezdtek lila ködfelhőben úszni ). Tegnap pedig a fuji A850 -t sikerült a kisfiamnak kibelezni. Ott álltam a céklás zserbóm felett és nagy sóhajok közepette konstatáltam, nem tudom megörökíteni az utókornak ezt a kivételes véletlenkét.  Próbáltam egy sorozat fotót lőni  telefonnal, de ez nem az én műfajom. Aztán kerestem négy elemet és nagyon elszántan a canon táskája után nyúltam. Csináltam Misiről pár fotót és láss csodát, eltűnt minden lila köd, valószínű a műanyag házon lehetnek már hajszálrepedések és a decemberi időben a gép párát kaphatott. Most viszont melegen tartottam már egy hónapja  ki sem vettem a tartójából, így valószínű elpárolgott belőle  a nedvesség...  vagy szerintetek mi történt? Nagy volt az öröm, bár ennek ellenére sem tudom kikerülni az új fényképezőgép vásárlását, max. annyi időt nyertem, hogy nem kell elkapkodnom a döntést.

...decemberben ilyen képek jöttek elő belőle...

... ma ezt fotóztam vele...