Nézzünk vissza, majd előre

Kit érdekelnek még a blogok? Főképpen a magamutogató "képesek", mint amilyen az enyém. A bloghalál esetemben az érzékeny lelkű bloggert is magával ragadta. Persze mondják: - Az élet a facebookra költözött. Hahahaaaaaa! Beleszagolva az ottani  levegőbe még nagyobb hullaszag árad. Ennek az évnek a fricskája: az oszlás helyett az osztódást választottam és receptjeimet a ZÖLD MÚZSA felületre mentettem át, lett így egy blog helyett kettő ahová nem írok.

Az élet pedig a mindennapok tevékenységébe költözött. A virtualitásból kivont erőimet a való élet színpadán próbáltam eltölteni, a sikert pedig az új ismeretségekben mértem, így tudott - mondjuk blogolásom kezdete óta eltelt időt figyelembe véve - ez az év a legek közé ugrani. Nyilván a mérce totál szubjektív és változtatható... egy év múlva kiderül majd, a 2014-es valutája mi lesz?

Januárban újraindítottuk Gabival a mesetarisznya varrást, segítve ezzel Boldizsár Ildikó misszióját.

A vega/vegán állásfoglalásom az év végére sem változott nagy vonalakban. Egyszerűen be vagyok kódolva a színes zöldségekre, ez az egyetlen biztos pont. Minden igyekezetem ellenére mégsem férek bele sem a nyers evők, sem a vegánok szektájába. Halmazon kívüli lettem a konyhai vonalon (is) és már meg sem lepődöm ezen. Engem nem zavar, remélem másokat se:-) A szélsőséges vonalak között lavírozva itt is a harmonikus egyensúlyt keresem, no és a testreszabottságot.

Ez a kép memento egy cannon fényképezőgépnek - nem volt mai gyerek -, amivel úgy jártam, míg kölcsönbe volt nálunk, addig nagy kedvvel kattogtattam, aztán az év második felében rám ( igazából a férjemre) hagyományozták örökbe. Innentől nem szeretett nálunk, vagy csak megöregedett szegény, erről nem fog színt vallani, elhalálozott ... ezért is lettem az év végére "képtelen"...egyben képtelen bármi értelmes publikációra. Nálam pioritást élvez a képi világ, a szavakat csak keresgélem, bujócskáznak velem, nem mindig találom a megfelelőket.  Drukkoljatok, hogy valami égi szerencse folytán hozzájussak egy újabb masinához, ha már saját erőből nem megy.

Ritka, hogy egyetlen nap kiemelkedjen a többi 365 közül, de ebben az évben ez is megtörtént ott fenn a Világosváron a fűben hasalva. Nagyban hozzájárult ehhez a hosszúra nyúlt tavasz várás, ami a hófúvás után pár nap múlva elementáris erővel berobbant és hozott csupa jó hírt, közte Misi iskolai felvételét. És azt írtam akkor, hiszek a jó megoldásokban... ez magamnak emlékeztető.

Ennek a képnek sincs sok köze a munkámhoz, de előrebocsájtom, nem sok szó fog esni textilről a továbbiakban sem. Kicsit olyan volt a 2013-es év, mintha szabadságra mentem volna és kiélveztem annak minden percét. Nosztalgiának is jutott benne hely, Balaton-felvidéken töltöttünk két napot a huszonötéves érettségi találkozónkat méltón ünnepelve, kivettem a részem a szervezésből. Nyilván aki éves szabadságát tölti, az tegye oda magát a köznek:-) 

Erről a képről meg a Hofi jut eszembe ..."próbálj meg lazítani, nem győzlek tanítani, hogyan csináld"... jellemző rám, erősen neki tudok feszülni dolgoknak. Szerintem elég hosszú ideig igyekeztem a megfelelő helyet, időt, fotóst megtalálni, hogy legyenek vállalható reklámfotók a colettecoloros munkásságomról. Egyszerűen nem jött sosem össze. Vagy a fotós lépett le, vagy én nem voltam vállalható súlycsoportban, vagy a helyszín volt túl messze, amit megálmodtam háttérként. Kicsit túlkomplikáltam a dolgot, meg szokásomhoz híven eszméletlen magasra tettem a mércét. Ezen a júniusi perzselően forró, szeles napon a jó helyen voltam, a jó időben amikor is Balázs lencsevégre kapott. Köszönet érte.

Ez a fotó nagyon kedves minden tekintetben, eszembe jut róla, hogy csöppentem bele az Ágota által koordinált projektbe ahol is tárgyalkotás volt a feladat a természetesség, praktikusság jegyében. Az idő szűke miatt a maMut mint "sikeres " termékem átgondolása és átszabása bizonyult a legkézenfekvőbb megoldásnak. Nekem tetszett a csapat, a munka, a végeredmény: "Füstillatú hajjal, könnyű szívvel, dudorászva görgeted zsebedben a kavicsokat. Jól vagy, köszönöd, elég a semmi is most. Hajnali kékben, víz alatt, felhők magasságában, napokra vagy csak órákra gyűjtjük magunkba a nyarat, hisz napot akartunk. Aranyhídon sétálgatva, délutáni piknik közben barátok, félszavak hozzák a kalandot, tervvé formálódnak. Újra indulni vágyunk, de még inkább úton lenni. Lépj, vidd magaddal nyitottságod, olvasnivalód, bicskád és Őket - formálódj általuk, mint köveid! Most a nagy utazások évszakában is kínálunk ötleteket mindehhez, alkalmat a töltekezésre, lehetőséget a fejlődésre, nagy gonddal tervezett hasznos és stílusos eszközöket az élvezet teljessé tételéhez, inspirációkat a kintlét öröméhez. Mert kívül mindig tágasabb.."  Bónuszként pedig személyesen is megismertem Ágotáékat, lemerült aksimat szívesen töltöm fel az általuk szervezett nyílt túrákon.

Szabadság a szabadságban... szabadjon fokozni! Erről a helyről nehéz elfogulatlanul írni. El kell jönni egyszer és kész. Azok tudják igazolni ennek igazságtartalmát, akik sokadig nekirugaszkodásra, de elindultak, kisebb-nagyobb késésekkel megérkeztek és barátságot kötöttek a hely szellemével, mert van ilyen. Már nem csak hiszem, tudom is...

...és nekem ott az utolsó reggelen osztottak egy órácskát, amikor is futás helyett a varrógép mellé ültem le, nyugalommal jőve haza a lelkemben, alkottam valami maradandót. A konyhaművészet ugyanis az a hálátlan terep, aminek produktumát semmi perc alatt magába pakolják az emberek:-), de nekem éppen erre volt/van most szükségem, hogy komáljanak...köszönöm, akikkel együtt lehettem/ehettem. Veletek, jövőre, ugyanitt!

Ezt a hangulatbonbon nyári élményeim sürítménye. Abszolút favorit és önazonos. Nárcisztikusan ki kell mondanom: imádom!

Októberben ráeszméltem, hogy jön a karácsonyi időszak, ami minden évben feszültséget kelt. Ilyenkor kiéleződik egy mélyen bennem lévő alaphang és a biznisz elvárta külső hang ellentéte és csapkod veszettül. Nem tudok mit kezdeni vele, engem nem lehet észérvekkel meggyőzni, hogy de igen csinálni kell, mert most van itt az ideje a pénzszerzésnek. Nem megy. Többször nekifuthattam a témának, hiszen kb. húsz éve élek kézművességből, azaz a karácsony adhatná az éves forgalmam nagy részét ( nagyon sok kézműves társam teszi a dolgát joggal ).Valahogy tudat alatt úgy alakítom a dolgokat, hogy évről évre egyre inkább ne kelljek, ne kelljenek a termékeim ebben az időszakban. Ez egy abszolút öngyilkos magatartás, teljességgel tudatába vagyok, hogy nincs ember, aki velem ebben egyet ért. Van is belőle más szinteken  feszkó, hisz ha nincs munka, akkor nincs pénz... nem képződik tartalék, így a 2014. év eleje is determinált és minden kezdődik elölről.  Mindegy, ez már legyen az én keresztem. Mindenesetre ha valaki "kerek a világ" táskát szeretne tőlem, azt ne karácsonyra időzítse:-)

Amire a legbüszkébb vagyok, az a Zöld Múzsa konyhai kezdeményezés, és a magunk mögött letudott három egy napos étterem az Restaurant Day színeiben. Ismételni tudnám csak magam a témában. Írtam minden esemény előtt, után eleget. Ez volt ez egyetlen téma ami lázba hozott és különösebb megerőltetés nélkül bárkivel és bármennyit kommunikáltam róla. Az ehető tányér mára  a rendezvény védjegye, ebben mindig kap valamit a kedves vendég. 

Jövök vagy épp megyek? Viszonyítás kérdése. Az út a lényeg. Nyilván ez mindaddig lózung marad, míg nem találjuk meg a saját ösvényünket. Kívánhatunk e többet, mint hogy rajta legyünk 2014-ben is?