...van úgy, hogy minket választanak...

Szervezünk egy osztálytalálkozót, jubileumit. Huszonöt éve érettségiztünk, ennek apropóján megyünk hamarosan  két napos kirándulásra, mint ahogy annak előtte is tettük. Bérelünk egy buszt, reggel felülünk rá... és újra tizennyolc évesek leszünk igaz csak két napig. Aztán hazamegyünk és az élet megy tovább, de az élmények velünk lesznek. Honnét jött ez most elő? Az egyik szervező srác mikor szállás ügyben tettünk egy körutat a Balaton-felvidéken azt találta mondani, hogy ugyan nézegetünk, szaglászunk, hol lenne nekünk a legjobb, de úgy se mi választunk, hanem minket választanak. Ez a gondolat sor azóta sem tud kimenni a fejemből: ...MINKET VÁLASZTANAK... kicsit olyan determináltnak, sorsszerűnek tűnik. 

Ugyanez történt velünk az iskolaválasztással kapcsolatosan. Misit tavaly nem engedtem iskolába, mert elképzelésem sem volt arról, hogy hová iratkozzunk  be. Adtam magunknak egy évet, bár tudtam,  a kérdésben egy év elmúltával sem fogok tudni szilárd állást foglalni, de majd az idő megoldja alapon toltam nyitottan magam előtt. A válasz pedig megérkezett. Még szeptemberben elkezdtünk járni  zeneovi foglalkozásokra, ami fél évvel később egy meghallgatásban végződött, ahol Misit muzikálisnak találták. És tegnap beiratkoztunk,  Bartókos kisdiákok leszünk. Hihetetlen hogyan oldódott meg a kérdés anélkül, hogy különösebb erőt fektettünk volna beléje. Persze a bizalom és a remény a részemről mindvégig jelen volt,  csakis a jó megoldás jöhet velünk szembe.

Kinéztem egy hete az okmányiroda nyitva tartását, és mivel Misim pár napra szabadságolta magát az oviból, gondoltam vonatozunk egyet, elmegyünk diákigazolványt intézni. Délben nyit a hivatal, úgy emlékeztem egy óra tájékán megy  vonat Győrbe, de mostanában nem járok vele, így  nem tudhattam, hogy azóta húsz perccel korábbra tették indulását, mondhatom lekéstük. Ahogy bandukoltunk haza, terveztük a B variánst, hogyan jutunk be mindezek ellenére a hivatalba:... következő vonat?... busz?... alkalmi taxi ?... pár hétig ugyanis  próbálgatjuk az autómentes család működőképességét avagy működésképtelenségét. Ha már hazamentünk, gondoltam felhívom a hivatalt, biztos, ami biztos... egy kedves női hang közölte mondandója végén, ma ne menjünk,  hiszen minden hírportál ettől hangos, zárva tart az egész ország területén az összes okmányiroda. Mit tehetek, egyoldalú az érdeklődésem, kizárólag kreatív híreket engedek magamhoz, effajta hivatalos közlemények nem jutnak át a szűrőmön;-) 

Mindenesetre felszabadult egy perc leforgása alatt a délutánunk, csalogatóan sütött a tavaszi nap, hamarosan  már a Világosvár tetején hasaltunk a fűben, piros bodobácsokat keresgélve sárga és lila virágok között, közben azon mélázva... mi választunk vagy a dolgok tényleg minket választanak?