Békés karácsonyt!

Gárdonyi Géza

KARÁCSONYI ÉNEK

Az volt az éjek éje! Az volt az alvó évezredek utolsó homálya. Azon az éjen Isten szívéből hullott harmat a földre. Nagy idők sírjából fölemelkedett a fehér szárnyú béke, és körül lebegte a földtekét.
Az volt az éjek éje! A sötét ég magasban mennyei fény pezsdült meg. Az ég ívei sugárzáport ömlesztettek alá. Az égtetőn megzendült Dávid hárfája, s a meghasadt ég nyílásán, mint egy nagy, fényes rózsagomoly, alábomlott a békét köszöntő angyalkaraván.
A földön fényköd. Csend. Kábulat. Csak a pálmák virrasztanak. Millió szem alussza még a múltak nehéz álmát. Csak néhány pásztor kap a homlokához: nem tudja, ébredésben van-e vagy álomkáprázatban.
Az volt az éjek éje! Midőn megszületett az ég és a föld gyermeke: a Béke. Minő kicsiny volt az a zsidó város, s minő istenlelkű ember született benne.
Barmok között, istállóban, királyok királya! Akinek nem volt bölcsője, pedig birodalma az egész földteke. Akinek talán havat sodort fejére a téli szél, s koronája lett az istendicsőség.
Abban a szívben, amely akkor jött világra, benne volt az Isten értelme, s abban a lélekben, mely akkor gyulladt életlángra, benne volt az Isten szeretete. Az a fiatal zsidó anya, aki halovány arccal merengett csecsemője fölött, az emberiség jövendő sorsát ringatta ölében.
Fenséges éj! Az emberszeretet születésének éje! A ma is fegyverben álló nemzetek szívén átreszket a világbéke fuvalma. A szeretet oltárain kigyúlnak a lángok, s tömjént áldozva az égnek járul Krisztus bölcsőjéhez pásztor és király.
A menny visszfénye ragyog a népmilliók arcán, s az öröm glóriaénekének hullámai emelkednek a földtekéről az égbe.
A gyermekek ablakán angyalok suhannak be, s megaranyozzák arcukat a boldogság égi sugarával.
Ó, éjek éje, fenséges szép éjszaka! A jósággal megáradt istenszív dobbanásait érezzük sötét fátyolodon át itt e földön, és égbe néző arccal várjuk a bölcsek álmának megvalósulását, az örök béke angyalának megjelenését a föld felett.